A jó néhány héttel ezelőtti utolsó bejegyzésben rég kihalt kétéltűekkel és hüllőkkel foglalkoztam. Ezek után szinte adja magát, hogy a Magas-Bakony élővilágával való ismerkedést a ma itt élő hüllőkkel folytassuk. Az alábbiakban egy olyan kígyót fogok bemutatni, mellyel szerencsés esetben házunk táján is találkozhatunk, éppen ezért fontos, hogy felismerjük, és még csak tévedésből se pusztítsuk el, hiszen Magyarországon minden hüllő és kétéltű védett!
A rézsikló (Coronella austriaca)
A rézsikló 60-70 cm hosszú kígyó. A kígyók rendjén belül (Serpentes) a siklófélék családjába (Colubridae) tartozik. Feje a testéhez képest viszonylag kicsi, és kicsik a szemei is. A fej mindkét oldalán fekete csík húzódik az orrnyílástól a nyakig. Pupillái kerek alakúak. Pikkelyei sima felületűek. Színe meglehetősen változatos, de az megállapítható, hogy a hímek háta barna, vörösesbarna, hasa narancsvörös színű, míg a nőstények színösszetétele inkább szürkés: hátuk szürke vagy barnásfekete, hasuk szürkés vagy fekete színű. A fiatal egyedek (elsőévesek) háta határozottan szürke, hasuk téglavörös. Európában kevés kivétellel szinte mindenhol megtalálható; hazánkban általánosan elterjedt, de sehol sem gyakori. Élőhelyével kapcsolatban igénytelennek szokták mondani, megtalálható szárazabb és nedvesebb vidékeken is. Nappal aktív, de rejtőzködő állat; fiatal kígyókkal, gyíkokkal, lábatlangyíkokkal, ízeltlábúakkal táplálkozik, de apróbb rágcsálókat is zsákmányolhat. Viszonylag lassúbb mozgású kígyó. Prédájára rátekeredik, és megfojtja. Napsütötte, köves helyeken, általában déli kitettségű lejtőkön figyelhetjük meg, ahogyan gyíkokra, rovarokra vadászik. Természetvédelmi értéke 50000 Ft. Április végétől októberig találkozhatunk vele. Az utódok augusztus végén, szeptemberben jönnek világra; a tojásokban már az anyaállat testében kifejlődnek, és rendszerint már tojásrakás közben kikelnek.
Az alábbi fiatal példány május 6-án, a házfal tövében állt lesben zsákmányára várva, amikor óvatos befogásra, majd lencsevégre került.
Az alábbi fiatal példány május 6-án, a házfal tövében állt lesben zsákmányára várva, amikor óvatos befogásra, majd lencsevégre került.
A rézsikló nem túl gyors mozgású, de könnyen ingerelhető állat. Ha veszélyben érzi magát, és nem tud elmenekülni, spirálba csavaródik, fúj, esetleg vág az ember felé.
A fejen megfigyelhető a jellegzetes, patkóra hasonlító mintázat, melyből a gerinc vonalától jobbra és balra hosszanti mintázat fut végig barna foltokból. Némely állaton a foltok összeérnek, így két hosszanti csík látható a sikló hátán.
A siklók és viperák megkülönböztetése
A kérdés kulcsfontosságú, nemcsak rendszertani (taxonómiai) szempontból, hanem gyakorlati okokból is. Ha meg tudjuk különböztetni kígyóknak e két csoportját, akkor magunkat és ismerőseinket is meg tudjuk győzni arról, hogy adott esetben mérges (viperák), vagy nem veszélyes, méregtelen kígyóval (siklók) állunk szemben. Fontos tudatosítani azonban, hogy még abban az esetben sincs jogunk elpusztítani az állatot, ha az valóban mérges kígyó. A kígyók túlnyomórészt rejtőzködő állatok. Ha olyan helyre tévednek, ahol zargatott életre számíthatnak (udvarok, kertek, pincék, padlásterek), akkor néhány napon belül maguktól elszoknak, elmenekülnek a környékről. Nincs szükség tehát kapával kiirtani őket, vagy rájuk uszítani a kutyákat.
A legfontosabb különbségek tehát a következők:
- Testalak: a siklók vékony, karcsú, hosszú farkú állatok. A viperák vaskosak, szélesek, orruk és farkuk rövid, fejük háromszög alakú. A siklóknál a farok előtti utolsó hasoldali pikkelyt egy hosszanti vonal kettéosztja. A viperáknál ugyanez a pikkely osztatlan.
- Fej: a fejet a siklóknál kevés számú, nagyméretű pikkely fedi. Szembogaruk kerek. A viperák fején sok, nem szimmetrikus elrendezésű pikkely látható. Szembogaruk (nappal) függőleges alakú (ld. ábra)
- Mozgás: a siklók a klasszikus kígyózó mozgással haladnak előre (ld. fotó). A viperák egyenesen kúsznak a talajon, a hasi oldal pikkelyeinek előre-hátra mozgatásával tolják magukat előre.
- Fogak: a siklók szájában csak gyenge, többnyire apró fogakat találunk. A viperák erőteljesebb méregfogai a felső állkapcsukon lévő, csőszerűen átfúrt fogak. Harapáskor a méreg automatikusan a sebbe ürül. A száj zárt állapotában a fog nyálkahártya-tokba húzható vissza.
A siklók valóban "kígyózó" mozgással haladnak előre
A siklók (1.) és viperák (2.) szembogarai közti különbség, és a szem körüli pikkelyek elhelyezkedésének vázlata (Höpflinger - Schliefsteiner, 1995 nyomán)
Felhasznált és ajánlott irodalom:
- Marián, M.: A Bakony hegység kétéltű és hüllőfaunája. A Bakony természettudományi kutatásainak eredményei 20., Bakonyi Természettudományi Múzeum, Zirc, 1983., pp. 81-82.
- Móczár, L. (szerk.) Állathatározó II. Tankönyvkiadó, Budapest, 1969. p 604.
- Naturführer Österreich, szerk. Höpflinger - Schliefsteiner, Styria, Graz, 1995., pp. 410-414.
- Urania Állatvilág. Halak, kétéltűek, hüllők. Gondolat Kiadó, Budapest, 1969. p. 440.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése