Jó pár évvel ezelőtt túráztam már a Vörös János-séd völgyében, de akkor még leginkább a volt Városlőd-Franciavágás hegyi kisvasút nyomvonala érdekelt, és nem szántam időt arra, hogy a patak élővilágát megvizsgáljam. Kis utánaolvasással az internetről is kideríthető, hogy a Magas-Bakony egyik kiemelten fontos, fokozottan védett területéről van szó, amely néhány ritka állatfaj élőhelye. A következőkben bemutatom, hogy a völgy természeti értékeiből ezúttal mit sikerült megfigyelnem.
A Vörös János-séd völgye több irányból is megközelíthető. Bakonybélből most az Ácsfaragási-tető és a Táborhely-hegy közti zöld kereszt és piros négyzet jelzéseken haladtam, így értem el a sédet ott, ahol a Markovics-kút forrásának vize belefolyik. Keletről naposabb, szárazabb erdőkön át vezet az út a patakvölgybe, és ezt a jelleget a völgy többé-kevésbé meg is tartja egészen Odvaskőig, ahol a Vörös János-séd a Gerencébe folyik.
Salátaboglárkás tisztás (Ficaria verna) a Kis-Cser-árokban
A Markovics-kút becsatlakozásától mocsarassá válik a völgy. A patakot ezen a szakaszon tömeges előfordulással mocsári gólyahír (Caltha palustris) követi.
A boglárkafélékhez tartozó mocsári gólyahírnek Európában több alfaja is ismert
A Vörös János-séd mocsaras völgye a Markovics-kút becsatlakozásánál
A patak vizét közelebbről szemügyre véve a folyóvizekben mindenütt gyakori bolharákokat láthatjuk meg (Gammarus sp.). A kb.12-13 mm hosszú rák a sekély víz kövei alatt keresi a nála kisebb állatokból álló táplálékát.
Bolharák a séd sekélyebb vízében
A Vörös János-séd vizét mesterségesen felduzzasztották, minden bizonnyal abból a célból, hogy a meder ne száradjon ki, és továbbra is élőhelyet biztosítson jelentős gőtepopulációinak. Az alábbi kis videó pettyes (Triturus vulgaris) és a hazánkban ritka alpesi gőte (Mesotriton [Triturus] alpestris) hímjeinek "összecsapását" mutatja a duzzasztással nyert tó part menti vizében.
A pettyes gőte hímjének hátát nagyobb taraj, hasát fekete pettyek díszítik. Az alpesi gőte háta szürkéskék
A pettyes gőte hazánkban sokfelé megtalálható. Főleg síkvidékeken, de domb- és hegyvidékeken is elterjedt. Nedvesebb vidékeken falusi házak kertjében is előfordulhat. A Rába árterületéhez közeli falvakban többször találkoztam vele. Parkok, arborétumok tisztább vizű tavaiban is megtelepszik. Legfontosabb ismertetőjegye a hímek hátán megszakítás nélkül végighúzódó és a farkon szegélyként folytatódó taraj. A pettyes gőte kb. 10 cm hosszú.
Az alpesi gőte a nevétől eltérően nem kifejezetten vagy kizárólag magashegységi kétéltű, bár 3000 méteres magasságig is megtalálható, míg a pettyes gőte legfeljebb 1000 méterig. A hímek mintegy 8 cm hosszúak, a nőstények valamivel nagyobbra is megnőhetnek. Legjobb ismertetőjegye, melynek segítségével minden más hazai gőtétől megkülönböztethető, az a hasoldal mintázat nélküli, élénk narancsvörös színe. A nőstény állatok hátának színe többféle lehet, alapvetően sötét tónusú. A hímek háta kékesszürke, néha feketébe hajló, oldalukon egy világos drapp, majd alatta világoskék sávval, melyek feketével pettyezettek. A faj Európában Dániától Bulgáriáig és Franciaországtól Görögországig előfordul. Hazánkban csak a Mátrában, Bükkben, Zemplénben és a Bakonyban élnek populációi. Egyes források túlhangsúlyozzák a faj magashegységi jellegét, többek közt azáltal, hogy bakonyi előfordulási helyeinek is kizárólag a hegység hűvös, zárt részeit jelölik meg. Itt érdemes megjegyezni, hogy a Vörös János-séd völgye meleg, befülledésre hajlamos, napos, helyenként száraz erdőkkel szegélyezett élőhely. Más könyvek fel is hívják a figyelmet arra, hogy az alpesi gőte a napos erdőket kedveli.
Alpesi gőte a Vörös János-séd sekélyebb vizében. A hímek párzási időszakban 1-2 mm magas bőrlebenyt (tarajt) növesztenek, mely feketével pettyezett
A patak vizében tömegesen előfordul a lópióca (Haemopis sanguisuga) is. A 6-10 cm-esre megnövő állat nem vérszívó; a vízben élő kisebb állatokat (apró csigák, ízeltlábúak, férgek) egyben nyeli le. Rajzolata nincs, legfeljebb az oldalán látható világos szegély. Színe többféle lehet, alapvetően sötét tónusú. A Bakony lassúbb vizű patakjaiban (pl. a Cuhában) valamint erdei árkokban, pocsolyákban is mindenütt gyakori.
A lópióca minden víziállatot, amivel meg tud küzdeni, elfogyaszt
Más ritka és érdekes állatot is őriz még a Vörös János-séd medre és felduzzasztott tava. Lehet, hogy jobb, ha azok rejtve maradnak szemeink elől, tekintve, hogy legtöbb vízi állatunk fennmaradása így is folyamatosan veszélyeztetett a patakok szennyezése és az élőhelyek bolygatása miatt.
A Vörös János-séd mocsárral szegélyezett szakasza a piros turistajelzésről nézve
A völgy bejárata Odvaskő felől
Felhasznált és ajánlott irodalom:
- Gerstmeier, R.: Nagy európai természetkalauz. Officina Nova, Budapest, 1993.
- Környezetvédelmi Lexikon I. kötet, szerk. Láng, I. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993.
- Naturführer Österreich, szerk. Höpflinger - Schliefsteiner, Styria, Graz, 1995.
- Podhajská, Zdenka: Európa vadvirágai. Madách Kiadó, Pozsony, 1991.
- Simon, T., Seregélyes, T.: Növényismeret. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése