A nyár folyamán megismerkedtem a Bakonyi Természettudományi Múzeum munkatársaival, akik beszélgetéseink során a rovarok felé fordították érdeklődésemet. Korábban kimondottan nem foglalkoztam egyik csoportjukkal sem, bár mint minden természetjárónak, a lepkék és a bogarak korábban már nekem is kedvelt állataimmá váltak. Ezért a kirándulások során kicsit nagyobb figyelmet szenteltem ennek a két állatcsoportnak, egyelőre olyan mértékben, amennyire szemem elé kerültek. A rovarokkal kapcsolatos első beszámolóban a nyáron fényképezett lepkéket mutatom be.
Az első faj a csíkos medvelepke (Panaxia quadripunctaria), amely a nyár folyamán nemcsak nappal, a virágos tisztásokon volt megfigyelhető, de éjszakánként is, amikor fényre repült, akár nyitott ablakokon át a lakásokba is. A lepke főként hegyvidéken fordul elő, és július-augusztusban látható. A medvelepkéknek Magyarországon 55 faja él, élénk, nappal repülő állatok. Érdekes sajátosságuk, hogy vannak olyan mirigyeik, melyekből a megzavarásuk esetén csípős szagú váladékot képesek kibocsátani, ami a támadók elriasztására szolgál. A család a nevét a "sűrű bundájú", medveszerű hernyóiról kapta, melyeket többfelé papmacskának is hívnak.
Csíkos medvelepke a Száraz-Gerence völgyében, július 31-én
Csíkos medvelepkék csoportosan táplálkoznak a Bakonybéli-Szarvad-árokban, augusztus 15-én
A következő faj a jellegzetes színeiről sokak számára jól ismert fehérpettyes ál-csüngőlepke (Amata phegea). Az ál-csüngőlepkék nevüket onnan kapták, hogy röptükben és külsejükben hasonlítanak a (valódi) csüngőlepkékre. Nyaranta tömegesen találkozhatunk velük, akár már júniustól. A nőstény a petéket fűszálakra és más lágyszárú növényekre rakja, ezért gyakran lehet látni erdei ösvények mentén is.
A fehérpettyes ál-csüngőlepke potrohán két sárga sáv (az 1. és 5. szelvényen egy-egy), a szárnyán pedig kékesfekete alapon fehér foltok láthatók.
Fehérpettyes ál-csüngőlepkék a bakonyújvári Vár-völgyben, június 29-én
A pillangók családjába (Papilionidae) Magyarországon csupán öt faj tartozik, ezek közül a Magas-Bakonyban leggyakrabban a kardoslepkével (Iphiclides podalirius) lehet találkozni. Nagyon kecsesen, vitorlázva repül, akár április elejétől megfigyelhető (ha a tél nem húzódik el). Szárnyát sárga alapon fekete kardszerű mintázatok díszítik. A Bakonyban egyelőre még mindenfelé előfordul. Védett faj, korábbi elterjedéséhez képest erősen megritkult, ezért fokozott kíméletet érdemel (Dietzel, 1997).
Kardoslepke a Gerence partján, május 19-én
A szárnyak faroknyúlványain esett sérülés madárcsőr bevágásának nyoma (a fenti képen kissé látható narancssárga szemfoltok itt hiányoznak) - 2012. július 12., Bakonybél
Egy közönségesnek mondható lepkefaj a Bakonyban mindenütt megtalálható hajnalpírlepke (Anthocaris cardamines). Egyetlen nemzedéke alakul csak ki, s ennek képviselői április közepétől repülnek erdőszéleken, nyiladékokban. A mezőt és nagyobb nyílt területeket általában kerülik. Júniusig rajzanak, addig nagyon gyakran találkozhatunk vele. Az alábbi képen a hagymás fogas-ír (Dentaria bulbifera) virágán táplálkozó hímet láthatunk. A nőstények eltérő külsejűek, és később kezdenek repülni, mint a hímek.
Hajnalpírlepke hímje az Ácsfaragási-tető oldalában, április 30-án
Másik gyakori lepkénk az elegáns színezetű atalantalepke (Vanessa atalanta), aki a vándorló tarkalepkék közé tartozik. Mindenütt előfordul a hegységben, és nem is ritka. Lakott területen is sokszor láthatjuk, szeret hullott gyümölcsökön szívogatni. A Bakonyba minden évben a Földközi-tenger vidékéről érkezik a tavasz végén, és ha elég hosszú, meleg az ősz, akkor egy harmadik nemzedéke is kifejlődhet. (Legutóbb a Köves-hegyen találkoztam egy példányával, október 28-án.) A tél elől október közepétől délre vonul (Dietzel, 1997). Védett.
Atalantalepke a Száraz-Gerence völgyében, július 31-én
A C-betűs lepke (Polygonia c-album) is általánosan elterjedt fajunk, és még viszonylag gyakori. Nevét az első szárnyának felső szegélyén látható C-alakú foltról kapta. Az árnyékos erdei utak mentén repül, többnyire magányosan. Az ösvények menti napos tisztásokon elfoglal magának egy kis területet, amit intenzíven véd, ezért nem is mindig egyszerű lencsevégre kapni. Néhány évtizeddel ezelőtt még a lakott területeken is gyakran előfordult, de a többi lepkéhez hasonlóan a megnövekedett levegőszennyezés miatt visszaszorult a tisztább levegőjű hegyekbe.
C-betűs lepke a Tönkölös-hegyen, június 29-én
Hegyvidéki lepkék jellegzetes lelőhelye: napsütötte nyári tisztás egy árnyékos ösvényen, kb. 500 méter magasságban, a Tönkölös-hegyen
Felhasznált és ajánlott irodalom:
- Dietzel, Gy.: A Bakony nappali lepkéi. A Bakony Természettudományi Kutatásainak eredményei 21. Bakonyi Természettudományi Múzeum, Zirc, 1997.
- Urania Állatvilág. Rovarok. Gondolat Kiadó, Budapest, 1970.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése