A Bakonyi Természettudományi Múzeum rovargyűjteményében töltött napok után, ha lehet, még jobban megkedveltem a bogarakat. A gyűjteményben nemcsak a preparátumok mennyisége imponáló, de szép és ritka fajok is megtalálhatók tárlóiban. Ha magam egyelőre nem is tudtam a legkülönlegesebb bakonyi fajokat megtalálni, azért sikerült jellegzetes és szép állatokat gyűjtenem vagy fényképeznem. A következőkben ezek közül mutatok néhányat.
A havasi cincér (Rosalia alpina) akár a Magas-Bakony címerállata is lehetne. A hazai bogárfauna páratlan szépségű állata, középhegységi bükköseink egyik legféltettebb kincse. A Búvár Zsebkönyvek 1975-ös kiadású kötete a Bükk-hegységet jelöli meg tömeges előfordulási helyének. Aki túrázott már nyáron a Magas-Bakony hegyei között, akár a Kőris-hegyen, akár más bükkösökben, és kicsit figyelemmel kísérte az ösvények menti bükk-rönkrakásokat, az szintén tömegével láthatta már ezt a csodálatos cincért.
Peterakáshoz készülődő havasi cincér július 31-én, a Százhalom környékén
A havasi cincér lárvája az elhalt, öreg bükkfákban, bükkfatuskókban fejlődik. A szárnyfedő és a csápok kékesszürke-fekete mintázata, és a bogár nagy mérete (akár 3,5 cm-esre is megnőhet) adja megkapó szépségét. Jelenleg az Északi- és Keleti-Bakony bükköseiben még szép számmal előfordul, de populációinak fennmaradása az idős bükkállományok védelmétől függ.
Havasi cincér (Rosalia alpina)
Mindenki által ismert és kedvelt bogárfajunk a szarvasbogár (Lucanus cervus), aki egyben Közép-Európa legnagyobb bogara is. A havasi cincérrel szemben inkább a tölgyerdőket kedveli, mivel lárvája az elhalt tölgyek tuskójában fejlődik. A hímek rágói hatalmasra nőnek, fegyverként működnek a nőstény bogarakért folytatott harcban.
A szarvasbogár hímje akár 100 mm hosszúra is megnőhet (rágókkal együtt)
(Százhalom, július 31.)
A hímek nyári estéken akár tucatjával megfigyelhetők, ahogyan a fák körül repülnek, keresve a nőstényeket. A párzást követően a nőstények korhadó tölgyfák gyökereihez rakják a petéket, utána elpusztulnak. A lárvák a fa belsejében 5 évig táplálkoznak és fejlődnek.
A nőstények mérete 25-50 mm közötti (Bakonybél, június 23.)
A homokfutrinkák "legelegánsabb" bogaraink közé tartoznak. A futóbogarak (Carabidae) családján belül külön alcsaládba (Cicindelinae) tartozó, rendkívül mozgékony, ragadozó életmódú állatok. A hazánkban élő tíz faj közül eddig csak a parlagi homokfutrinkát (Cylindera germanica) találtam meg, és talán nem véletlen, hogy a veteményesünkben telepített talajcsapda segítségével, hiszen a szakirodalom szerint főként vetésekben, réteken gyakori. A többi homokfutrinkához hasonlóan érdekes mintázatú, szép színű bogár. Hosszú lábai, nagy szemei és mozgékony feje mind a ragadozó életmód fontos kellékei. 8-11 mm nagyságú.
Parlagi homokfutrinka talajcsapdával fogott példánya (Bakonybél, augusztus 28.), mellette elhullott bogár bal szárnyfedője, melyen a fajra jellemző rajzolat jól kivehető
Legnagyobb hazai futóbogarunk, a bőrfutrinka (Carabus coriaceus) a talajfelszínen mozgó, éjszakai ragadozó. Lakott területeken mindenhol találkozhatunk vele, amint alkonyatkor vadászni indul. Kisebb bogarak, csigák, földigiliszták szerepelnek az étlapján. Könnyen felismerhető tompa fekete színéről és a szárnyfedő sűrű, gödrös (bőrnemű) felületéről.
A bőrfutrinka akár 4 cm-esre is megnőhet
(Talajcsapdával fogott egyed, Bakonybél, szeptember 10.)
A dögbogarak családjába (Silphidae) tartozó temetőbogarak a kisebb állattetemeket utódaik részére elássák, a kikelő lárvákat pedig őrzik és etetik is. A szaglásuk rendkívül jó, így az elhullott állatok szagát akár kilométerekről is megérzik. Fára akasztott boroscsapdával fogtam egy példányt a sárgaszőrű temetőbogár (Nicrophorus interruptus) fajból, augusztus 26-án, a Köves-hegy egyik idős bükkfáján.
A sárgaszőrű temetőbogár 14-18 mm hosszúra nő meg. A preparátumon jól látszanak első lábai, melyek ásásra módosultak
Nyaranta gyakran találkozhatunk ernyősvirágú növényeken a tarkacsápú karcsúcincérrel (Leptura maculata), mivel hegyvidéken általános az előfordulása. Sokszor együtt találjuk zengőlegyekkel, lepkékkel, és egy másik gyakori hegyvidéki bogárfajjal, a vörös virágcincérrel (Stictoleptura rubra). Mindkét bogár 12-19 mm hosszúságú.
Tarkacsápú karcsúcincér (Bakonybél, 2012. június 17.)
Vörös virágcincér (Bakonybél, július 6.)
Ha szép cincérrel kezdtem ezt a bejegyzést, akkor hasonlóan szép fajjal kell zárnom is. Korábbi iharkúti kirándulásom alkalmával a Hajszabarna erdeiben nagyon sok kis hőscincérrel (Cerambyx scopolii) találkoztam. Egy nyiladékban köröztek a virágzó cserjék fölött. A kis hőscincér teljesen fekete, és valamivel kisebb, mint legnagyobb hazai cincérfajunk, a nagy hőscincér.
Kis hőscincér (Iharkút, május 8.)
Felhasznált és ajánlott irodalom:
- A Bakony. A természet kincsestára (szerk. H. dr. Harmat Beáta), Bakonyi Természettudományi Múzeum, Zirc, 2008.
- Endrődi, S.: Bogarak. Búvár zsebkönyvek. Móra Könyvkiadó, Budapest, 1975.
- Kutasi, Cs.: A Bakony rovarvilága. Bakonyi Természettudományi Múzeum, Zirc, 2002.
- Móczár, L. (szerk.): Állathatározó I. Tankönyvkiadó, Budapest, 1969.
- Papp, L. (szerk.) Zootaxonómia. Magyar Természettudományi Múzeum - Dabas-Jegyzet Kft., Dabas, 1997.
- Urania Állatvilág. Rovarok. Gondolat Kiadó, Budapest, 1970.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése