2025. május 28., szerda
Házassági évfordulónk alkalmából feleségem kívánságára ezúttal a Balatonhoz közel eső úti célt választunk barangolásainkhoz. A Rómer Flóris könyve alapján összeállított listámon a Balaton-felvidék látnivalói közül még sok minden felfedezésre vár. Dörgicsére például régóta szeretnék visszatérni; huszonöt évvel ezelőtt egyszer már jártam a faluban, de nem sok mindenre emlékszem a látogatásból. A térképet bogarászva döbbenek rá, hogy Rómer a dörgicsei templomromok közül (legalábbis 1859-ben) nem mindet kereste fel; a körtúrát ezért úgy tervezem meg, hogy a Szent Péter- és a Boldogasszony-templomokon kívül a kisfalud-dörgicsei Szent Miklós-templomot is érintsük. A Dörgicsei-medencében, amelyet nyugatról a Balázs-tető, keletről a Kő-hegy és a Gernye-hegy határol, három település alakult ki az idők során (Alsó-, Felső- és Kisdörgicse, amelyeket 1950-ben egyesítettek), de a 13–15. században még hat falunak adott otthont a vidék: Boldogasszony- vagy Alsódörgicse, Szentpéter- vagy Felsődörgicse, Szarkadörgicse, Akalidörgicse, Kisfaluddörgicse és Ságdörgicse. (VMK 1998: 174) Alsó- és Felsődörgicse korábbi elnevezése templomaik nevét őrzi. Akalidörgicse Dornyay és Vigyázó 1934-es kalauza szerint a Balatonban is élő halfaj, a dörgicse (triviális nevén vágó durbincs, tudományos nevén korábban Acerina cernua, ma Gymnocephalus cernua) nevét őrizte, míg előbb lerövidült Akalira, majd megkapta a Balaton- előtagot. A szerzők véleménye szerint a többi Dörgicse is (ők hat helyett ötöt említenek) Akalidörgicsétől „örökölhette” nevét. (DORNYAY és VIGYÁZÓ 2012: 201) Veszprém megye kézikönyve szerint azonban a Dörgicse név eredete tisztázatlan, s „a magyar népnyelvbeli dörgécse vagy »durbincs« halnévvel való összetartozása bizonytalan”. Szarkadörgicsét Veszprém megye régészeti topográfiája Kisfaluddörgicsével azonosítja (ÉRI és mtsai 1969: 119), Ságdörgicséről pedig a megyei kézikönyv így ír: „ma már csak egy zánkai rom, amely a pálos rend kódexíró és másoló kolostora volt”. A térképen csak akkor fedezem fel a romokat (Sárdörgicsei templomromként tüntetik fel a Cartographia-útikalauzban), amikor a régészeti topográfiát tanulmányozom. A könyv vázlatos térképe sokat segít a helyszínek azonosításában, és bár pálos kolostort az egykori Ságpusztán nem említ, számot ad az itteni ásatásokon előkerült 11–12., illetve 15–16. századi edény- és kerámiatöredékekről. (ÉRI és mtsai 1969: 28) A Középkori templomok című honlap pedig K. Palágyi Sylvia tanulmányára hivatkozva mutatja be a román kori templom és a középkori lakóházak konzervált falmaradványait.
 |
| A kisfalud-dörgicsei Szent Miklós-templom |
Három órakor érkezünk meg Dörgicsére. A községben hétköznap délután nincs nagy forgalom, még nem kezdődött el a nyári szezon. A főutca szűk, nem könnyű parkolóhelyet találni, végül a közösségi ház előtt állítjuk le az autót. Az épület árnyas udvarán még egyszer áttekintjük az útitervet, reménykedve, hogy nem ered el az eső. Útközben nem állhatjuk meg, hogy a könyvekkel sűrűn telepakolt buszváróban ne nézzünk körül. Vannak, amelyek mutatós vitrinbe kerültek, más kötetek az ablakpárkányon sínylődnek, ahol hamar belepi a por, a nap pedig kiszívja őket. Jack London Északi odüsszeiáját nem hagyhatom itt, tettemért pedig örömmel vállalom a büntetést, hogy hátizsákom terhe gyarapszik. Kanyargós műúton haladunk felfelé a dombra, ahonnan ismét láthatjuk a Balatont. A felhős ég alatt a víz most halványkék színű. Az út mellett lelkesen fotózom a vadvirágokat: a nagyvirágú laputurbolya (Orlaya grandiflora) ragyogó fehér szirmai lenyűgöznek, de vonzzák tekintetemet a bükköny (Vicia sp.) lila virágai is. A műútról letérve a kisfalud-dörgicsei templom már messziről feltűnik, de a hozzá vezető dűlőutat elrejti a növényzet. A kaszálót több helyütt szinte lilára festi a bükköny, az egyik virágon sikerül közelről lefotóznom egy ezüstös boglárkalepkét (Plebejus argus). A térdig, néhol derékig érő fűben körbesétáljuk a templomot, amelynek romjait a kihelyezett tájékoztató szerint 1959-ben konzerválták és 2023-ban újították fel; utóbbi munkálatok eredményeként a romos falmaradványok helyett ép templomban gyönyörködhetünk. Falu már nincsen körülötte. Száz méterre kelet felé nyílik egy udvar, kapuját most tárja ki valaki, de ez már nem ugyanaz. A közelben földhalmok rejtik az egykori község maradványait (ÉRI és mtsai 1969: 119). Nyugat felé, néhány lépésnyire húzódik egy erdőrészlet; úgy képzelem, ott kellene keresni a házakat. Nem tudom, lesz-e valaki, aki feltárja őket. Csak a templom őrködik a pusztaságban. Esőfelhők vonulnak a táj fölött. Induláskor még tartottunk tőlük, de most már tudjuk, hogy nem fog eleredni. A közelben Zsófi egy padot is talál, itt ebédelünk. Rendkívül hálásak vagyunk, nemcsak a kellemes időért, hanem a nyugalomért is, amelyben nemcsak otthon, hanem itt is részünk lehet. Ebéd után elpakolunk, és indulunk tovább. A rét mozdulatlan, a ránk boruló ég alatt tompán visszhangzik beszélgetésünk.
 |
| Ezüstös boglárkalepke (Plebejus argus) Kisdörgicsén. (A találat oldala ezen a linken taláható. A határozásért itt mondok köszönetet Gór Ádámnak.) |
A 18. századi barokk kőhíd, amely az országút tövében bújik meg, a helyi hagyomány szerint már jóval előbb épült, valószínűleg ezért tüntetik fel néhány honlapon középkoriként. A közeli pihenőhelyet vélhetően még nem készítették föl a turistaszezonra, vagy épp maguk a kirándulók nem becsülik eléggé. Sok az eldobált szemét, és a sárga túrajelzés „bejárata” is megérdemelne egy kis gondoskodást; a cserjék szinte teljesen benőtték, és „jó” szokás szerint az ösvény mentén beljebb, 10-15 méteren át eldobált tisztasági kendők és papírzsebkendők jelzik, hogy legtöbben csak szükségüket végezni állnak meg itt. A híd közelében a kék búzavirág (Centaurea cyanus) és a réti margitvirág (Leucanthemum vulgare) tövei elterelik a rendetlenségről figyelmemet.
 |
| A barokk kőhíd |
A Bere-patak völgyébe ereszkedünk, ahol víznek nyoma sincs, ugyanakkor egyre nagyobb kőtömbök kísérik utunk. Hamarosan a Kű-völgy robosztus sziklái között találjuk magunkat, később pedig magas sziklafala tövében gyaloglunk. A patakmeder tőlünk jobbra húzódik, néhány méternyire lejjebb, szinte megfeledkezünk róla. Balra kisebb-nagyobb barlangok, sziklaüregek csalogatnak, hogy felfedezzük őket. Ha Rómer látta volna e karsztképződményeket, bizonyára lelkesen vetette volna magát vizsgálatukba. A sziklák közötti törmeléklejtőn gyér erdőcske éldegél. A fákra szinte mindenütt felkúszik a borostyán, amelynek szára olykor vastagabb, mint a támasztékul választott fa törzse. Fekete bogyója éppen érik, rigók csemegéznek a levelek között. Először úgy hisszük, kirándulók jönnek szemben az ösvényen, mert a fák közül beszélgetés hangjait halljuk, de aztán rájövünk, hogy minden bizonnyal csak a sziklák verik vissza a falu hangjait. Végül elnémulnak ezek is, és a völgyben teljes lesz a csend. Olykor a kövek tompán koccannak lépteink nyomán.
 |
| A Kű-völgy függőleges sziklafala |
A Kű-völgyből Felsődörgicse határába érkezünk. A régészeti topográfia szerint az 1211-ben még egységesen Dörgicsének nevezett, majd több önálló faluvá szétvált település legősibb része Felsődörgicse (ÉRI és mtsai 1969: 84). A piros jelzésen a Szent Péter-templom romjaihoz érünk, amely az evangélikus templom szomszédságában áll. A kettős vagy ikertemplomnak is nevezett műemlék északi része feltehetően római eredetű, és legkésőbb a 11. században alakíthatták át. A templomrom mögött levendulakert – a Levendárium – várja vendégeit, mellette és vele szemben is parkolót nyitottak az autók számára. A műemlék Rom-naplójába bejegyzést írok, feleségemmel mindketten aláírjuk. A füzet borítója jelzi, ez már a sokadik kötet. Gyerekrajzok, tréfás versikék között egy sziklamászó rövid üzenetét olvassuk, aki csak néhány szót jegyez a naplóba, mert – mint írja – megmerevedtek ujjai a Kű-völgy sziklafalain. A templomot 1082-ben említik először az oklevelek, a tatárjárás során elpusztult, majd kibővítve újjáépítették. (VMK 1998: 175) Dornyay és Vigyázó megjegyzik, hogy Felsődörgicsén, a román kori templom táján „jelentékeny római telepet” tártak fel, ahol gyakoriak az épületalapok, kőfaragványok, feliratios kövek. (DORNYAY és VIGYÁZÓ 2012: 203) Még egy Mithrasz-reliefet is megemlítenek. A reliefet tartalmazó ólomtábláról Rómer Flóris is említést tesz egyik jegyzőkönyvében. (ÉRI és mtsai 1969: 87) Az ő figyelmét egyébként a Szent Péter-templom romjaiból a műemlék karfalán látható kettős diadalív nyomai, valamint a nyugati fal görögkeleti kereszt alakú ablaka keltette fel (RÓMER 1990: 182), amelyet két kőből faragtak ki, és a megyei kézikönyv szerint ebből a korból a franciaországi Loire-völgyön kívül csak itt található hasonló megoldás. (VMK 1998: 175) Néhány lépéssel odébb, a Levendárium frissen kaszált parkolójából szép kilátásunk nyílik a Boldogasszony-templom robosztus tornyára, amely várromhoz hasonlóan magasodik Dörgicse fölé. A háttérben újra megpillantjuk a Balatont.
 |
| A Szent Péter-templomrom görögkeleti kereszt alakú ablaka |
Miközben a piros jelzésen visszatérünk az erdőbe, a fertőrákosi Mithrasz-szentély jut eszembe, ahol 2024-ben, szintén házassági évfordulónkon jártunk. A napistennek, Mithrasznak épített szentélyeket Gratianus császár rendeletére le kellett rombolni a birodalomban, a kultusz tárgyi emlékei ezért minden bizonnyal meglehetősen ritkák. Csak akkor ocsúdok fel elmélkedésemből, amikor az erdőből kilépve Zsófi jókora ragadozómadárra hívja fel figyelmemet. Hirtelen felbukkanásunkra a madár elrugaszkodik a kerítésoszlopról, ahonnan addig kémlelte a tájat, és néhány szárnycsapással eltűnik. A domb tövében visszatérünk az erdőbe, ahol az Ótemető sírkövei fogadnak. A turistatérképen, ha aprólékosan bogarásszuk, felfedezhető a jele; minket most meglepetésként ér. Rászánunk néhány percet, hogy a sírfeliratokat olvasgassuk. 1863, 1881: két elhalálozási évszám annak érzékeltetésére, mikor búcsúztak el itt halottaiktól a dörgicseiek. A sírkertből kilépve az árnyékos ösvényen egy gyászcincérre (Morimus asper funereus) leszünk figyelmesek, amint a fajtól megszokott lassú és óvatos léptekkel halad az erdő felé. Kékesszürke-fekete rajzolatáról kaphatta nevét, de van valami kimért mozdulataiban, ami tudományos nevén túl (a Morimus a halálra, a funereus a temetésre utal) szintén a gyászt juttattja eszünkbe. Miután meggyőződünk róla, hogy a fák alatt biztonságba ért, nekivágunk a kaptatónak, amely a Boldogasszony-dörgicsei templom romjaihoz vezet.
 |
| A dörgicsei Ótemető részlete |
Az erődtemplom romjai egészen lenyűgözők, hasonlót korábban még sohasem láttam. Legkülönlegesebb vonása, hogy a torony ugyanolyan széles, mint maga a hajó. Rómer Flóris lelkesedéssel és részletesen ismerteti a rom méreteit és állapotát: a torony nyugati fala „fölül három kettős ablakot tüntet elő, mint ezeket a jáki, lébenyi [lébényi], zsámbéki és más ezen korú templomokon is láthatjuk, a harmadik már le van tördelve.” (RÓMER 1990: 183) Dornyay és Vigyázó könyvét lapozgatva megértem, hogy a torony ma látható harmadik ikerablaka s a hozzá tartozó falszakasz újabb restaurálás eredménye; a Balaton és környékének részletes kalauza rajzán (DORNYAY és VIGYÁZÓ 2012: 202) a második ikerablaktól jobbra ugyanis véget ér a torony. Vagyis Rómer még eredeti állapotában láthatta a három ikerablakot!
 |
| A Boldogasszony-templomrom |
Alsódörgicsét 1251-ben említik először, ekkoriban épülhetett a templom is, amely a források szerint 1754-ig használatban volt, de az 1783-as felmérés már romként hivatkozik rá. (ÉRI és mtsai 1969: 87) Gyönyörködünk még egy darabig a hely szépségében és a tágas kilátásban; a Dörgicsei-medence alsó részét egészen belátni, távolabb feltűnnek Zánka épületei. Fél hatkor intünk búcsút a templomnak, és úgy határozunk, hogy a faluban vacsorázunk. Alsódörgicse kanyargós utcáin megcsodáljuk az igényesen felújított régi épületeket, melyek között hamarosan a község főterére érkezünk. A közösségi házzal szemben a Pajtát még nyitva találjuk. Házigazdánk finom és házias ételeket kínál. A hangulatos kertben, a gyümölcsfák alatt elbeszélgetünk, míg Zsófi az ízletes lecsót, én pedig a kiadós székely babgulyást kanalazom – idén az utolsót, mint megtudom, mivel a nyári melegben nem lehet frissen tartani. A Pajta nyaranta koncerteknek és színházi előadásoknak ad helyet; az étterem szakácsaként dolgozó családfő megosztja velünk: bár örül, hogy színvonalas programoknak adhat otthont tágas udvarán, maga nem rajong már a nagy tömeget vonzó rendezvényekért, koncertekre sem jár szívesen. Elmeséli, hogy mozgalmas élete során dolgozott Brüsszelben és Budapesten is, és noha nem a Balaton-felvidékről származik, már nem cserélné semmi másra e vidék szépségét és hangulatát. Amikor arról kérdez, hová valósiak vagyunk, kiderül, hogy katonakorában járt Bakonybélben is; hálával idézi fel katonatársa édesanyjának vendégszeretetét és finom ételeit. Házassági évfordulónk alkalmából gratulál, mi pedig megköszönve a finom vacsorát és a barátságos fogadtatást elbúcsúzunk tőle és Dörgicsétől is. A felhők időközben elvonultak – hazafelé tisztán látjuk és útján sokáig követjük a lenyugvó napot.
IRODALOM
DORNYAY Béla, VIGYÁZÓ János 2012 [1934]. Balaton és környékének részletes kalauza. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest
ÉRI István, KELEMEN Márta, NÉMETH Péter, TORMA István 1969. Veszprém megye régészeti topográfiája. A veszprémi járás. Akadémiai Kiadó, Budapest
RÓMER Flóris 1990 [1860]. A Bakony. Terményrajzi és régészeti vázlat. Európa Könyvkiadó, Budapest
VESZPRÉM MEGYE KÉZIKÖNYVE, II. kötet. Ceba Kiadó, 1998
A fotókat Takács Nándor készítette.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése