Rómer útjain a Bakonyban III/3. Nagyszombat Bakonytamásiban, Bakonybánkon, Bakonyszombathelyen és Rédén

2025. április 19., nagyszombat

Szeles, napsütéses délelőtt indulunk kirándulásunkra, amelynek fő célja, hogy két hajdani kastély parkját meglátogassuk: a bakonyszombathelyi és a rédei Esterházy-uradalmak angolkertjeit. Az Északi-Bakonyalja falvaiba tartunk tehát, és bár a biogeográfia nem különbözteti meg égtájak szerint a Bakonyalja részeit, újabban, főként a települési örökségvédelmi dokumentumokban és egyes helytörténeti munkákban egyre gyakrabban találkozunk a kistáj ilyen elnevezésével. A 832-es úton indulunk Veszprémvarsány felé; Bakonytamásiban állunk meg először, hogy meglátogassuk Tatay Sándor sírját. Nem kell sokáig keresgélnünk a temetőkertben: a sírkő hamar magára vonja a figyelmet. A sírt borító bazaltkövek minden bizonnyal a Badacsonyról származnak, ahová 1945-ben költözött az író, és ahol korábban a turistaszálló gondnokaként is dolgozott. 

Tatay Sándor (1910–1991) és neje, Takács Mária (1918–1983) sírja a bakonytamási temetőben. A síremléket 1997-ben avatták

Tatay Sándor gyermekkorát szülőfalujában töltötte. A Pápai Református Kollégium diákja volt. Érettségi után tanult teológiát, bölcsészetet, volt gyári munkás és tisztviselő, bejárta majdnem egész Európát. Budapesten Szabó Pállal szerkesztette a Kelet Népe folyóiratot. (VARGA 1998: 506) A kistatai Tatay család három lelkész tagja (köztük Tatay Sándor édesapja) 125 évig lelkipásztorkodott a bakonytamási evangélikus gyülekezetben – tudjuk meg a közelben található családi sírhely feliratából. Korábban olvastam, hogy a község művelődési házában emléktáblát is avattak a Kossuth-díjas író tiszteletére; ezt sajnos ezúttal nem tudjuk megtekinteni. (A kultúrház üvegajtaján keresztül megpillantjuk a táblát, már amennyi az elé tolt ruhafogastól látható belőle...)

A kistatai Tatay család címere a családi sírhely feliratán. A Tatay-lelkészek jelmondatát Máté evangéliumában találjuk: „Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt.” (Mt 10, 32)

Az evangélikus templom kertjében található emlékműről korábban nem találtam említést a felkeresett oldalakon, annál kellemesebb meglepetést jelent most az igényes dombormű, rajta az írótól származó idézettel: „Mestert szerettem volna, akiért érdemes jó tanítványnak lenni.” Az emlékmű az evangélikus gyülekezeti házzal szemben áll, amely a rajta elhelyezett emléktábla szerint Tatay Sándor szülőháza helyén épült. 

A bakonytamási evangélikus templom. A bejárat fölötti felirat: B.TAMÁSI EVANG. GYÜLEKEZET, 1857. SZÉTLŐTTÉK 1945.III.25. ÚJJÁÉPÜLT 1947.

Ugyanitt egy másik emléktábla Tatay Sándor és Weöres Sándor barátsága és a költő bakonytamási tartózkodása előtt tiszteleg. Németh Tibor a Tempevölgy 2011. márciusi számában emlékezik meg Weöres Sándor bakonytamási vendégségeiről, felidézve a költő és barátja kalandos kirándulását a Kőris-hegyre, amelyről Tatay részletesen beszámol Bakonyi krónika című könyvében: „1935-ben Weöres Sándorral, költő barátommal másztuk meg a Kőrishegyet. [...] Itt töltött nálunk egy időt a nyárból Weöres. Egy ugrás volt csak oda az erdő, áttetsző reggeleken egészen közel léptek a hegyek. Egy ilyen reggel vendégem azt mondta könnyedén, menjünk fel a Kőrishegyre. Igyekeztem tudtára adni, hogy annak a közelsége csak optikai csalódás, próbáltam mást, lóg a nyelvünk, mire fölérünk, az ilyesmire készülni kell, feltarisznyálni magunkat, és egyáltalán, maga az elhatározás... Tíz perc múlva kiléptünk a kapun, nővérem a végső pillanatban gyömöszölt a zsebünkbe kétségbe esve némi kis harapnivalót. [...] Melyik úton menjünk? – kérdeztem, mert nem egy vezetett a Kőrishegyre. – Toronyiránt – felelte ő. Vitába szállhattam volna véle, hogy erdőben nincs toronyiránt, csak a pusztaságban, de nem tettem, toronyiránt ment ő egész életében, hát engedtem elöl, nem mindenkinek adatik meg, sőt nem is engedtetik, hogy mindig csak toronyiránt menjen. Előre engedtem őt, az ismeretlent, aki annyit jártam a Bakony északi oldalát.” (TATAY 1985: 134–135)

Tatay Sándor emlékműve a bakonytamási evangélikus templom kertjében

A bakonytamási Evangélikus gyülekezeti ház; jobbra láthatók az emléktáblák

Fél tizenegykor érkezünk Bakonybánkra. A szűk és kanyargós főúton csaknem a falu végéig autózunk, míg végre alkalmas parkolóhelyet találunk. Úgy döntünk, hogy teszünk egy rövid sétát a községben, és ami látnivalót csak felkínál az internetes térkép, meglátogatjuk. Az evangélikus templom alig néhány lépés, ám még az udvarára sem léphetünk be: a kapun olvasható felirat szerint a tető állapota miatt veszélyes megközelíteni az épületet. A falu központjában, a katolikus templommal sincs több szerencsénk, hiszen zárva találjuk. A bejárat előtt egy Jézus- és egy Mária-szobor áll a gyepen; gesztusaik mintha tanácstalanságról árulkodnának... 

A bakonybánki evangélikus templom

A katolikus templom és a Stróbel-kastély kertje összeér; utóbbiban egy férfi füvet nyír, jókora darab van még hátra a munkából, nem is bámészkodunk tovább, épp csak megállapítjuk, milyen sok autó parkol az épület mögött, amelyben mintha élelmiszerbolt is működne vagy működött volna. A kastélyról rövid internetes kereséssel nem sok információ deríthető ki. Csupán annyi, hogy 1922-ben épült Bánki Donát szülőháza helyén, valamint, hogy 2025 decembere óta újra eladó. Jelenlegi tulajdonosa külföldre költözés miatt olyasvalakire bízná, aki hozzá hasonlóan értéket lát a különleges ingatlanban. A Magyar Villák honlapjáról tudunk meg többet a kastély történetéről: „Építtetője Stróbel Zoltán volt, aki nem nemesi származású földbirtokos volt. A család, Zoltán felmenői, mezőgazdasággal foglalkoztak, majd Zoltán üzleti sikerei lehetővé tették a vagyongyarapítást, és a kastély építtetését. Sajnos a hirtelen jött gazdagság nem volt hosszú életű, az építkezés, a magas életszínvonallal járó költekezés viszonylag hamar felemésztette a vagyont.” 

A bakonybánki Stróbel-kastély

A piros jelzést követve megkerüljük a kastély jókora telkét. A melléképületek egy részében lomokat halmoztak fel, hátrébb mintha autószerelő-műhely nyomait látnánk; egyébként eléggé elhanyagolt a terület, bálványfa, bodza és akác burjánzik a kerítés mentén. Az izraelita temetőhöz érve elszomorodunk: számzáras széf rejti a kulcsot, a rácsos kapun keresztül lesegetünk be a betonkerítéssel körülvett sírkertbe, amikor egyszer csak egy autó áll meg mögöttünk. Kedves hölgy száll ki belőle, és közelebb lépve „megsúgja” a kódot. Szerencsésnek érezzük magunkat, és roppant hálásak vagyunk a hölgynek, akitől azt is megtudjuk, hogy a Bánki Donát emlékszoba csak hétköznap látogatható, de legközelebb mindenképpen érdemes meglátogatnunk. (Az izraelita temető látogatásához a polgármesteri hivatalban lehet elkérni a kódot.) Jó negyedórán át bóklászunk a sírkövek között, betűzgetjük az elhunytak nevét; az egyik sírkövön különös rajzot, hálát adó vagy imádkozó (?) kezeket pillantunk meg. 

Egy jellegzetes sírkő a bakonybánki izraelita temetőből

Ebéd után folytatjuk utunk Bakonyszombathely felé. Valamivel fél tizenkettő után érkezünk a faluba, és bal kéz felől már látjuk is az egykori kastély parkját. A központban, a körforgalomnál jobbra térünk, és az evangélikus templomtól nem messze parkoljuk le az autót. Meglepetésünkre – és nagy szerencsénkre, ma már második alkalommal! – nyitva találjuk a templomot. Mielőtt belépnék, még hamar lefotózom a bejárat fölötti vörös mészkő emléktáblát.

Emléktábla a bakonyszombathely evangélikus templom bejárata fölött, amely arról tájékoztat, hogy az újonnan épült templomot 1877 pünkösdjén nyitották meg. A község első evangélikus templomának építési éve ismeretlen, róla csak annyi tudható, hogy a jelenlegi helyén állt, sárból rakták, zsúpfedeles volt, és előtte harangláb állt két haranggal

A templomban két asszonny éppen a nagypénteki leplet hajtogatja össze, tevékenységüket egy férfi követi figyelemmel, akitől óvatosan tudakoljuk, nem vagyunk-e alkalmatlanok. Mint kiderül, a község evangélikus lelkészét, Nagy Dánielt szólítottuk meg, aki kedvesen üdvözöl bennünket, majd a templom és a gyülekezet történetére vonatkozó kérdéseinkre is szívesen válaszol. Az érdeklődők az egyházközség honlapján részletesen tájékozódhatnak a bakonyszombathelyi evangélikus templomok, valamint a gyülekezet történetéről. A Hofbauer Pál lelkész által 1895-ben összeállított dokumentum alapján valószínűsíthető, hogy már a Reformáció századában megalakult a gyülekezet, de erről írásos anyag sajnos nem áll rendelkezésre. Az első feljegyzés Balog D. Ferencet említi, mint a gyülekezet lelkészét, 1654-ből. Magyarszombathely a reformáció idején (és a későbbi századokban is) a cseszneki uradalomhoz tartozott, amely a 16. század elején Enyingi Török Bálint tulajdona volt. Enyingi Török Bálint a reformáció lelkes pártfogójaként minden erejével támogatta annak terjedését. Valószínű tehát, hogy a helyi evangélikus gyülekezet az ő idejében (1522–1541) keletkezett. Nagy Dániel 2021 óta teljesít lelkészi szolgálatot az egyházközségben, amelyhez Bakonyszombathelyen túl az Ászári, Bakonybánki, Hántai és Kisbéri Evangélikus Leányegyházak, valamint Bársonyos, Keréktelek és Réde szórványai is tartoznak. Engedélyt kapok, hogy fotókat készítsek blogbejegyzés számára; a karzatról is megcsodáljuk az egyszerű és szép berendezésű templomot, majd elbúcsúzunk lelkész úrtól, akinek ezúton is hálás köszönetet mondok vendégszeretetéért!

A bakonyszombathelyi evangélikus templom oltára és szószéke a karzatról

A templom 1897-ben épült (második) orgonája, amelyet 1960-ban újjáépítettek, s legutóbb 1993-ban újítottak fel

Rómer Flórist Esterházy Géza (1838–1897) gróf látta vendégül Bakonyszombathelyen, akit a következőképpen mutat be könyvében: „nem csak ügyes festő és zenész, hanem mind a honi mind a külföldi irodalomban tökéletesen otthonos, egyike azon ritka főurainknak, kik érezvén, miszerént a magyar hivatása nem csak a kard, de az eke is, mely nélkül a legvitézebb kardnak is el kell lankadnia, bevégzé Smallborn urnái a gyakorlati gazdászatot, és köztiszteletben álló mesterével beutazván Angolhont, ott a legnemesebb valamint legeszélyesb nemzet gazdászati titkait tűzhelyüknél lesé el.” (RÓMER 1990: 99) Esterházy Géza a család erdélyi ágához tartozott, Kolozsváron született és hunyt el. Arról, hogy mikor és hogyan került Bakonyszombathelyre, amely egyébként a család cseszneki ágának birtokaihoz tartozott, nem sikerült további részleteket kiderítenem, ezért csak Rómer beszámolójára támaszkodhatok, amely szerint a „terjedelmes zöldséges kert, az ezerekre menő faiskola, az istállók átépítése, az udvar színvonalozása és csoportokkal való beültetése, az elhanyagolt tiszti lak egy része urilakra való átváltoztatása” a bakonyszombathelyi uradalomban mind Géza grófnak köszönhető. (Érdekességként megemlítem, hogy Esterházy Géza nem csak Bakonyszombathelyen ért el sikereket. Angyalföldön konyakgyárat alapított; a Bismarck herceg által is méltatott ital hirdetéseit megtaláljuk többek között a Kőszeg és Vidéke 1892. december 18-ai, valamint a Pápai Lapok 1892. október 2-ai  számában is: utóbbi a Nyugat-Európából éppen kelet felé terjedő kolera ellen ajánlja védőitalként „gróf Esterházy Géza saját gyártmányú cognacját”.) Rómer leírásából arra következtetek, hogy az említett úrilakban szállhatott meg, és nem az attól „jobbra, valamivel távolabbra” fekvő kastélyban, amelyet „Lazsánszky Angelika grófhölgy földszinti díszes, igen alkalmas kastélya”-ként mutat be. (RÓMER 1990: 99) Az 1930-as évekbeli bakonyszombathelyi képeslapok „Gróf Esterházy László-kastély”-ként hivatkoznak a grófi rezidenciára, amiből arra következtetek, hogy talán maga Esterházy László (1810–1891) építtethette (?). László gróf halála után a kastélyt és a birtokot idősebb fia, Béla (1854–1919) örökölte meg. A későbbi képeslapokon már a „Gróf Esterházy Béla kastélya” felirat olvasható. „A bakonyszombathelyi barokk eredetű kastély historizáló (eklektikus) stílusú átépítése és feltehetőleg kibővítése minden bizonnyal Béla gróf nevéhez köthető, a munkálatok időpontja a 19. század utolsó, vagy a 20. század első tizedére tehető” – olvassuk Farkas Jenő tanulmányában, de a kastély építési idejét sem ebben, sem más forrásban nem találtam meg. (FARKAS 2013: 225) Lazsánszky Béláné Esterházy Angelikáról pedig hosszas internetes böngészés után is csak nagyon keveset sikerült megtudnom. Az egyetlen megbízható forrásnak mindeddig a Petőfi Irodalmi Múzeum Névtára bizonyult, amelyből kiderül, hogy Esterházy Angéla 1811-ben született és 1892-ben hunyt el, s hogy a csehországi származású gróf bukovai Lazanzky (másutt: Lazansky vagy Lazánszky) Adalberthez (magyarosított nevén Bélához) ment feleségül. Egy meglehetősen részletes (és talán megbízható) internetes családfa is közli az adatait, s bár a születési évszám itt eltérő (1813), a férj neve és az elhalálozás éve megegyezik a PIM Névtárában, illetve a Rómer könyvében szereplő adatokkal. Az említett internetes családfát tanulmányozva derül ki, hogy Angelika grófnő Esterházy (VI.) Imre gróf (1763–1838) és balogvári Palaghy Terézia (1778–1849) lányaként született Bakonyszombathelyen, s hogy 1834-ben ment férjhez. Kempelen Béla Magyar nemes családok című művének harmadik kötetében olvashatunk az Esterházy-családról, ám az ebben található családfán nem találjuk meg Angelikát gróf Esterházy (VI.) Imre gyermekei között, továbbá a család cseszneki ágáról szóló gazdag monográfiában sem tesznek róla említést. Nagy Iván Magyarország családai című művéből tudjuk meg, hogy Lazansky Adalbert 1839-ben elhunyt, Angelika grófnő tehát korán megözvegyült. Házasságukból egyetlen fiuk született: Sándor, 1835-ben. A grófnő csillagkeresztes hölgy volt, vagyis a Csillagkereszt-rend birtokosa. Ezt az osztrák kitüntetést ősnemes hölgyek kaphatták meg, „s a rendtagok kötelezték magukat a vallás szolgálatára, a Szent Kereszt tiszteletére, erényes, méltányos életre, a vallási szertartásokon való részvételre, jótékonykodásra, irgalmasságra, a szenvedőkkel, betegekkel való foglalkozásra”. (Magyar Katolikus Lexikon) Hofbauer Pál bakonyszombathelyi lelkész a következőket írja a grófnőről Emléklapok a bakonyszombathelyi ág. hitv. evang. gyülekezet életéből című munkájában (1895): „Hálás kegyelettel emlékezünk meg [...] Istenhez, a boldogok honába tért kegyes úrnőnkről, néhai özv, Lazánszky Béláné született Esterházy Angéla grófnőről, ki mindig reményünkön felül nagylelkű volt hozzánk s mindig megvigasztalva bocsátott el szine elől, valahányszor hozzá folyamodtunk.” A grófnő élete utolsó 12 évében ugyanis összesen 375 Ft-tal, valamint jelentős mennyiségű faanyaggal támogatta a község templomának, evangélikus parókiájának és iskolájának felújítását. (HOFBAUER 1895: 33–34) Esterházy Angelika nemcsak a község ügyeit, hanem a tájegység régészeti munkáját is támogatta. Ilon Gábor tanulmányából értesülhetünk róla, hogy Bakonyszentkirály határában, a Zörög-hegytől D–DNy-ra található késő bronzkori halmok egyikét „1870-ben gróf Lazanszkyné, született gróf Eszterházy [sic!] Angéla ásatta meg”; a szerző úgy gondolja, hogy Rómer éppen régészeti mecénási tevékenységére tekintettel említette meg a grófnőt Bakonyról szóló könyvében. (ILON 2013: 167)

A bakonyszombathelyi Angéla major (volt uradalmi majorság) neve minden bizonnyal Angelika grófnő emlékét őrzi. 1949-ben a volt Esterházy-uradalmat Állami Gazdasággá szervezték, amelyet 1990-ben privatizáltak és újjáalakítottak. Az egykori uradalmi épületek közül több a mai napig megtalálható a faluban; a község régi óvodája például az egykori kastély istállójából kialakított épületben működött

Rómer Flóris Esterházy Géza gróffal együtt kereste fel Hunkár Antalt, aki szolgagyőri úrilakában fogadta őket, és gazdag helyismeretével, impozáns régiséggyűjteményével rögtön lenyűgözte Rómert: „Hunkár ő nsága [őnagysága] azon korból való, midőn még a magyar nemes ifjuság saját ösztönszerüleg szorgalmasan tanulmányozá apáink dicső történelmét; [...] Az öreg úr az északkeleti Bakonynak ifju lelkületű – tisztán érthető eleven krónikája, megtestesült rendezett tárgymutatója; Ipolyink [Ipolyi Arnold (1823–1886) váradi püspök, egri kanonok, művészettörténész, történész, néprajzkutató, régész, Rómer „mestere” és jó barátja] azt mondaná: monumentalis ember.” (RÓMER 1990: 100) Hunkár Antal hívta fel a figyelmét a Bakonybánkon talált római kori leletekre, amelyek közül Rómer többet is megmentett a győri múzeum számára: „[...] egy kézi malmon kívül több igen csinos négyzet lábnyi téglát szereztem [...] 1835-ben találtatott egy szép réz Bachusfej is e határban, mely jelenleg a pannonhalmi tárban őriztetik.” (RÓMER 1990: 103) 

Bakonyszombathelyi főtere, jobbra a Pajtaszínházzal, háttérben az evangélikus templommal

A falu főteréről az Árpád úton át a Szabadság utca felé indultunk, ahol több régi majorsági épület is látható. (Ezeket közelebbről nem vettük szemügyre, tiszteletben tartva, hogy magánterületen állnak. A kastélypark túlsó oldalán található József major, a volt uradalmi majorság, valamint a műemléki védettségű magtár megtekintésére ezúttal sajnos nem tudtunk időt szánni.)

Bakonyszombathely klasszicista stílusú magtára a Szabadság utcában

Rómer „elég terjedelmes angol kert”-ről ír Angelika grófnő kastélyának említésekor. Az egykori kastélypark ma természetvédelmi terület. A Történeti Kertek Adattárában azt olvassuk, hogy „[a] park faállománya egy 1979-es felmérés szerint 28 faj 1861 egyedéből állt, amelyben még ma is számos hatalmas méretű kocsányos tölgy, kislevelű hárs, vadgesztenye, magas kőris, vadcseresznye és platán található”. Egy körsétát mi is teszünk a partkban, amelynek aljönövényzetben feltűnően elszaporodott a kerti mahónia (Mahonia aquifolium). A mahóniacserjék között erdei ibolya (Viola reichenbachiana), bogláros szellőrózsa (Anemone ranunculoides), ínfű (Ajuga sp.) és kányazsombor (Alliara petiolata) nyílik tömegesen. Éppen virágzik a zelnicemeggy is, illata sokáig kísér az ösvényen, amely fölé hatalmas, fehér törzsű platánok borulnak.

Séta a bakonyszombathelyi kastélyparkban gyertyánok, juharok és platánok alatt

Virágzó zelnicemeggy (Prunus padus) az ösvény mentén

Tó a bakonyszombathelyi kastélyparkban

A kastélypark felduzzasztott tavában pettyes gőték (Lissotriton vulgaris) és vízisiklók (Natrix natrix) élvezik a háborítlatlanságot. A tavacskát átszelő hídon letelepedünk egy kicsit, és élvezzük a kellemes tavaszi időt. Mielőtt elbúcsúzunk Bakonyszombathelytől, megtekintjük még katolikus templomát is, amelyet 1760-ban építtetett gróf Esterházy Imre Gábor (1689–1763) nyitrai püspök. 

A bakonyszombathelyi Szent Imre templom. 1873-ban Lazsánszky Angelika grófnő, 1913-ban Esterházy Béla gróf áldozott jelentős összeget a felújítására

Délután három órakor érkezünk meg Rédére. Az egykori kastély bejáratából rögtön megpillantjuk gróf Esterházy (V.) Imre (1722–1792) mellszobrát. A gróf „egyike volt kora nevezetes hadvezéreinek. Évtizedekig szolgált Mária Terézia hadseregében s fényes katonai karriert futott be. Tizenhat évesen lépett az Eszterházy-huszárok közé. 1743-ban a Baranyay-huszárezredben szolgált kornétásként. 1747-1749 között föstrázsamester, majd alezredes, 1759-ben ezredes, 1758-ban tábornok”. (KERNY 1991: 245) A hétéves háború során, 1760. október 9-én csapataival elfoglalta Potsdamot (FARKAS 2013: 223), ez lett karrierje legkiemelkedőbb haditette, egyben a hétéves háború „egyik legromantikusabb huszárkalandja”, amelynek részleteit leginkább a korabeli utazási- és memoárirodalomból ismerjük. „Tény, hogy a manőver során a gróf megakadályozta a fegyvergyár felrobbantását és a Sanssouci palota [Nagy Frigyes porosz király kastélya] kifosztását. [...] Szolgálataiért előbb kamarássá, 1771-ben pedig belső titkos tanácsossá nevezték ki. 1774-ben Veszprém vármegye főispáni székébe iktatták be. Hetvenéves korában halt meg, Győrött, 1792-ben. Az ünnepélyes gyászszertartást a székesegyházban tartották, majd földi maradványait a rédei családi kriptában helyezték örök nyugalomra.” (KERNY 1991: 245–246) Az Esterházy család cseszneki uradalmához ő kötődött legjobban az örökösök közül. (JAKAB 2013: 67) Az 1750-es évek végén ő kezdte el a rédei kastély építését, ekkortól lett Réde  a cseszneki Esterházy-ág központja. Itt látom alkalmasnak, hogy Jakab Réka tanulmányára hivatkozva kis kitérőt tegyek, amelyben röviden összefoglalom a cseszneki vár birtokainak történetét. A cseszneki várat és birtokait 1636-ban II. Ferdinánd adományozta báró Esterházy Dánielnek (1585–1654) és a Tóti Lengyel testvéreknek. Esterházy Dániel fokozatosan megváltotta a cseszneki birtokok Lengyel-testvérekre eső részét, míg 1643-ra azok egyedüli tulajdonosa lett, megalapítva ezzel a család cseszneki ágát. Különböző, itt most nem részletezett okok miatt a cseszneki vár birtokait 1747-ben újra össze kellett írni, de a birtokosztályra (az örökösök közti elosztásra) csak 1749-ben került sor, amikor is gróf Esterházy (V.) Imre kapta meg a cseszneki vár felét, Sikátort, Rédét, (Bakony)Szombathelyt, valamint Ácsteszér, Nyék, Börzse és Ság nevű pusztákat. (JAKAB 2013: 66) 

Gróf Esterházy (V.) Imre lovassági tábornok mellszobra a rédei kastélypark bejáratában. A mellszobrot a háromnapos Esterházy Világtalálkozó keretében, 2022. szeptember 3-án avatták, Imre gróf születésének 300. évfordulója alkalmából. A találkozó a nemesi család cseszneki ágának leszármazottainak részvételével zajlott. A szobrot a gyermekkorában még itt is élő gróf Esterházy (III.) Pál (1942-) és Dr. Virág Zsolt, a Magyar Kastélyprogram Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója leplezte le

A rédei kastély Franz Anton Pilgram tervei alapján épült klasszicizáló, késő barokk (copf) stlíusban. Az építési munkálatokhoz „régi elbeszélések szerint – a gróf a pannonhalmi apátság felújításán és bővítésén dolgozó, Csehországból származó mesterembereket, kőműveseket, építészeket fogadott fel” [...] A rédei kastély emeletes, középfolyosós elrendezésű, zsalugáteres ablakú, hatalmas épület volt, 32 síkmennyezetes szobával. A kastély homlokzata az angolpark felé nézett. Bejárati ajtaját két-két barokk oszlop fogta közre. Jobbról-balról egy-egy ablakmélyedésben szobor állt (csak papíron, mert a két háború között már nem volt meg és egy fényképen sem látható). A bejárat mellett vörös márvány lépcsőfeljáróval.” (FARKAS 2013: 224) 

A rédei kastélypark közel eredeti állapotban fennmaradt bejárata

„1947 szeptemberében a kastély padlástűz miatt leégett, csak az alsó szint maradt lakható. 1951-1952-ben a községi tanács szétbontatta. Az építőanyagot a falubeliek széthordták. Ma csak a kastély rizalitja áll. A bejárat felett az Esterházy család címerével, a kardot tartó griffel.” – olvassuk Farkas Jenő emlékezésében, amelyből rengeteg érdekességet tudhatunk meg nemcsak a kastélyról, hanem utolsó lakóiról és a rédei Esterházy-uradalom történetéről is.

A rédei Esterházy-kastély maradványa a parkban. A rizalit mögött balra az egykori lépcsőház (vörös márvány lépcsőfeljáró) maradványai hevernek a földön

A rédei Esterházy-kastély 1945 előtt. Az archív felvétel a KisbérMost oldaláról származik, ahol további fényképek is megtekinthetők a kastélyról

„Minden bizonnyal Esterházy (VII.) Imre [1840–1918] nevéhez köthető a »nagykastély« mellett álló »kiskastély« felépítése, amely romos állapotban ma is látható. Az építkezés ideje a 19. század második felére tehető, a kúria stílusa historizáló (eklektikus).” – írja FARKAS Jenő (2013: 226) a rizalittól jobbra található, mára fákkal sűrűn benőtt romokról.

A kiskastély az 1970-es évek közepén a Kisbéri ÁFÉSZ tulajdonába került, amely szolgálati lakásokat alakított ki benne. Az utolsó lakó 2001-ben költözött ki az épületből (FARKAS 2013: 227)

„Az egykori park építményeinek egy része is látható még – írja Farkas Jenő – így a »vörös márvány« [valójában vörös mészkő] faragott kerti padok, a mindig zárva tartott »feketekapunak« nevezett kovácsoltvas díszkapu, illetve a kastélypark elején álló római katolikus templom.” (FARKAS 2013: 232) A Szentháromság tiszteletére szentelt templom családi kápolnának épült a kastéllyal egyidőben, 1767-ben. „Az egykori uradalmi központból ma csupán ez a kápolna őrzi eredeti építészeti formáit. [...] A templom kis méretei ellenére igényes kivitelű. Homlokzati órapárkányos, gúlasisakos toronnyal épült, a bejárata fölötti fülkében Szent Péter szobra áll. Boltozatán átfestett barokk mennyezetfreskó: Szent István fölajánlja a koronát. [...] 1945-ben szovjet csapatok kvártélyozták be magukat a kastélyba, a templomot pedig istállónak használták. A templom hajdani gazdag berendezésére ma már csak egy kisméretű Szentháromság-oltárkép, a Kálvária-főoltárkép (Anton Schunko, 1768) és néhány síremlék emlékeztet.” – olvassuk KERNY Terézia tanulmányában (1991: 245). A templomhajó északi falánál áll Esterházy (V.) Imre gróf síremléke. „Vörösmárvány talapzatán eredetileg fémbetúkből kirakott felirat hirdette az elhunyt földi érdemeit. A fekete márványból készült, gazdagon tagolt középrészt fehérmárvány dombormű díszíti, fölötte világosbarna márványtalapzaton, trófeákkal körülvett obeliszk magasodik, tetején két szárny közé fogott koponyával. A talapzat jobb oldalán áll a »Gyász« allegorikus figurája, földig érő ruhában, baljával Veszprém vármegye címerére támaszkodva. Baloldalt puttó tartja Eszterházy Imre ovális keretbe fogott profilportréját.” (KERNY 1991: 245) A középső dombormű „a potsdami tanács hódolatát ábrázolja, midőn a vitéz grófnak a város kulcsait átadja” (RÓMER 1990: 105) A vörösmárvány talapzat feliratát, amely az elhunyt földi érdemeit hirdeti, maga Rómer fejtette meg 1859-ben, „idősb Imre gróf úr” társaságában (itt vélhetően Esterházy Imrére [1808–1891] gondol, aki ezidőtájt Bakonyszentlászón élt, vö. SISA 1980: 117). A templomot remélhetőleg egy következő alkalommal mi is megtekinthetjük belülről is.

A Szentháromság templom a rédei kastélyparkban. „Itt vett részt az Esterházy család a falu katolikus népével a vasárnaponkénti szentmisén.” (FARKAS 2013: 232)

„A félelmes Bakony szélén fekszik ezen díszes — e vidéken legszebbek közé számitható úrlakáról hírneves — helység. Árnyékos, fasorok által gyönyörű sétává változtatott ültetvény közepett áll a csinos templomocska, átellenében a majorsági épületek és nagyszerű üvegház, végtére nyilik a festöileg rendezett facsoportok közt a nagy virágos tér; ennek díszpontja a pompás kastély, melyet azonban az uraság csak nyaralónak használ, mert a szombathelyi uraságokkal együtt a téli idényt pozsonyi házaikban, s igy legalább hazánkban, töltik.” – olvasom Rómer Flóris 1859-es élménybeszámolóját a kastélyparkról, aki később még azt is hozzáteszi: „Rédét vendég nélkül épen ugy nem lehet gondolni, mint a Bakonyt fa nélkül; mert itt a legnyájasabb fogadtatás a főúri fesztelenséggel párosul.” Farkas Jenő emlékei szerint még a két világháború között is számtalan vendég megfordult a rédei kastélyban, ahogy írja,  „komoly társasági élet zajlott itt”. (FARKAS 2013: 226) A park napjainkban is kedvelt kirándulóhely. Ösvényein sok kirándulóval, kerékpározó családokkal találkozunk. Az egykori kastély bejáratával szemben, a pázsiton többen piknikeznek, éppen úgy, ahogy egykor minden bizonnyal a kastély lakói is tették. A csaknem 2 km hosszú 24 Fenyő tanösvény 13 állomása értékes információkkal szolgál az Esterházy családról, Réde történelmi értékeiről és a Bakonyalja élővilágáról. A tájékoztató tábláknak köszönhetően betekintést kapunk az egykori angolkert növény- és állatvilágába, megismerkedhetünk az itt található erdőtársulásokkal, továbbá archív fotókat is láthatunk a grófi család életéből. A tanösvény nevét adó rédei feketefenyő-csoport ma már csak 20 egyedből áll, de látványa még így is különleges; olyannyira, hogy csodálata közben elfelejtem lefényképezni. Reméljük, mihamarabb visszatérhetünk az egyedülálló hangulatú kastélyparkba, amely rengeteg különleges történetet tartogat azok számára, akik kíváncsiak a parkot létrehozó Esterházyak és Réde történetére. A rédei családi kastély utolsó lakója az építtető Esterházy (V.) Imre ükunokája, gróf Esterházy (II.) Pál (1878–1942) és családja volt. A grófi család 1948-ban költözött el a kastélyból, amelyet 1952-re lebontottak. Az igényesen kialakított tanösvénynek és a park idős fáinak hála azonban a mai napig részesülhetünk a hely szelleméből.

Az Egres-árok patakon felduzzasztott tó a rédei kastélyparkban

IRODALOM

FARKAS Jenő 2013. Emlékeim a rédei Esterházy-uradalomról 1926-1944 között. In: Márkusné Vörös Hajnalka: Az Esterházy család cseszneki ága. Források és tanulmányok az Esterházy család cseszneki ágának történetéről I. A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára, Veszprém, 223–247.,

https://library.hungaricana.hu/hu/view/VESM_28/?pg=4&layout=s (a letöltés ideje 2026. 03. 02.)

HOFBAUER Pál 1895. Emléklapok a bakonyszombathely ág. hitv. evang. gyülekezet életéből. összeállította az 1895. szept. 8-án tartott esperesi egyházlátogatás alkalmából. Az ev. ref. főiskola  betűivel ny. Kis Tivadar, Pápa, https://medit.lutheran.hu/site/konyv/4065 (a letöltés ideje 2026. 03. 02.)

ILON Gábor 2013. Kik és mikor temetkeztek a Bakony halomsírjaiba? Magángyűjtők és régészek Rómer Flóris nyomában. In: Csécs Teréz (szerk.) Arrabona Múzeumi közlemények 51. Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Győr, 145–178., 

https://epa.oszk.hu/03500/03546/00001/pdf/EPA03546_arrabona_51_145-178.pdf (a letöltés ideje 2026. 03. 02.)

JAKAB Réka 2013. Az Esterházy-család cseszneki uradalma. A birtokok megszerzése és örökítése (1636–1747). In: Márkusné Vörös Hajnalka: Az Esterházy család cseszneki ága. Források és tanulmányok az Esterházy család cseszneki ágának történetéről I. A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára, Veszprém, 59–70., 

https://library.hungaricana.hu/hu/view/VESM_28/?pg=4&layout=s (a letöltés ideje 2026. 03. 02.)

KERNY Terézia 1991. Huszárkaland Potsdamban. Esterházy Imre (1722–1792) rédei síremléke. In: Takács Imre – Buzási Enikő – Jávor Anna – Mikó Árpád (szerk.): A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve. Művészettörténeti tanulmányok Mojzer Miklós hatvanadik születésnapjára. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 245–247., https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_NEMG_Ek_10_1991/?pg=246&layout=s (a letöltés ideje 2026. 03. 02.)

RÓMER Flóris 1990 [1860]. A Bakony. Terményrajzi és régészeti vázlat. Európa Könyvkiadó, Budapest

SISA József 1980. Adalékok a magyarországi romanatikus kastélyépítészethez. In: Ars Hungarica, 1., 103–126., https://epa.oszk.hu/01600/01615/00035/pdf/EPA01615_ars_hungarica_1980_01_103-126.pdf (a letöltés ideje 2026. 03. 02.)

TATAY Sándor 1985. Bakonyi krónika. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest

VARGA Béla (szerk.) 1998. Veszprém megyei életrajzi lexikon. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése, Veszprém