Rómer útjain a Bakonyban II/4. Barangolás a Fenyőfői-homokvidéken

2024. szeptember 22., vasárnap

Vasárnap délelőtt az elképzelhető legszebb őszi túraidőben indulunk el Szücsről. A temető mellett, a Fenyőfőre vezető földúton indulunk el, majd jobbra letérünk, még mielőtt az út balra kanyarodna a volt csontüzem felé. Ez utóbbinak mára csak romjai állnak. Teteje már nincs, valószínűleg kimentették belőle az anyagot, ezért bontották le. Az üzem udvarán gyomok tengődnek, az üres épület falain az utóbbi években mindenféle falfirkák jelentek meg. Tatay Sándor elismerően szól az akkori termelőszövetkezet vállakozásáról, mely csontlisztet készít a vágóhídi hulladékból (TATAY 1985: 170). Beszéltünk valakivel, aki a kétezres évek elején dolgozott az üzemben; ő úgy tudja, az EU-s előírásoknak nem felelt meg, ezért szüntették meg. Szerettem volna a romos épületről fotót mellékelni a túrabeszámolóhoz, de mint kiderült – bár már több alkalommal elhaladtunk mellette – mindeddig nem fényképeztem le egyszer sem. Amikor az interneten kutakodtam felvétel után, akkor találtam egy 14 évvel ezelőtti újságcikket (Biológiai bomba a Bakonyban?, veol.hu, 2011.10.15); fotó ebben sincs, viszont érdekes részletekre derül fény a csontüzem működését illetően. Mindezekből kiderül, hogy az üzem a működése során természetvédelmi és közegészségügyi előírásokat is figyelmen kívül hagyott, életveszélyes körülményeket teremtve. Ez az eset is felhívja a figyelmet arra, hogy nem elég néhány lelkes természetvédő munkája: környezetünk óvása és az élővilág védelme mindannyiunk feladata és felelőssége. 

Kilátás a Kopasz-hegy dolomit-sziklagyepéről Bakonykoppány és Bakonyszücs felé. Jobbra, a fenyves sötétzöld foltja előtt a csontüzem maradványai (Fotó: 2022. március 14.)

A dűlőn a Kopasz-hegy lábáig megyünk. A közelben hollók kergetőznek, tollazatuk zsíros fénye messzire ragyog. Előttünk, mintegy százötven méternyire az út mellett róka vadászik; később megneszeli, hogy közeledünk, és eltűnik az árokparti gazban. Ahogy a hegylábhoz érünk, tölgyfaillat tölti be levegőt. Érik a galagonya, az erdőszélen mindenütt „izzanak” a cserjék. 

Galagonya a tölgyerdő szélén

A zöld jelzés – a Rómer Flóris-emlékút – a hegylábi régióban jó darabon keresztülhalad egy Natura2000 tölgyerdőn. A kísérleti projektterület természetvéldelmi szempontból rendkívül értékes, mivel jelentősen eltér a Bakony belső területeitől. A mészkő alapkőzeten nyugvó tagolt felszínt keskeny és meredek völgyek szabdalják. „A legszélesebben és legszebben fejlett periglaciális szoliflukciós hegylábfelszín a Kisalföld peremén a Bakonyalja.” – idézi Bulla Bélát MAJER (1988: 24), s ez az állítás megmagyarázza a felszín tagoltságát. A jégkorszakban a jéggel borított terület határvidékén a nedves (agyagos vagy iszapos) talaj és a benne levő kőzetanyag lassan, fokozatosan lefelé halad a hegyek lejtőin, ezt nevezzük szoliflukciónak. A jégkorszak után a Bakony északi előterének felszínét a Cuha, a Hódos-ér és a Gerence formálta tovább: hordalékkúpokat rakott le. 

A hegylábi régió cseres-tölgyes erdejéből olykor kilátás nyílik a Kisalföld és a Sokoró felé

A terület változatos mikroklímájú, ezért mozaikos növényzet alakult ki rajta. Az élőhely legnagyobb részét (50%) gyertyános-tölgyes borítja, cseres-tölgyesek a terület 18%-án tenyésznek. A hegytetőkön molyhos tölgyesek fordulnak elő (20%). A projektterület jellegzetes állatainak sorából itt most a kék galambot (Columba oenas), emelem ki, mely hazánkban gyakori fészkelő ugyan, mégsem kerül túl sűrűn a szemünk elé, hacsak nem tudjuk pontosan, hol keressük. Elsősorban hegyvidéki bükkösökben és ritkás, öreg fákból álló tölgyesekben, ligeterdőkben, nagyobb parkokban és ártéri erdőkben költ (VARGA 1998: 204). Kulcsfontosságú, hogy találjon költésre alkalmas odút – ami sokszor a fekete harkály elhagyott odúját jelenti –, ezért azon erdők jöhetnek számításba, amelyek eléggé zártak (és nagy kiterjedésűek), illetve találhatók benne öreg, odvas fák. Az erdőművelés során az idős, odvas fák eltávolítása és az erdőterületek feldarabolódása (fragmentációja) veszélyezteti a galamb szaporodását. Rejtőzkődő életmódú állat lévén a kék galamb felkelti azon sportvadászok figyelmét is, akik kedvelik a ritka fajok jelentette kihívásokat. (Tizenhárom évvel ezelőtt a bakonybéli Bakony Hotelben magam is fültanúja voltam két vadász beszélgetésének, akik a madár magas-bakonyi előfordulásáról tanakodtak, a zsákmányejtés egyértelmű szándékával.) Szerencsére a szóban forgó területen a természetvédelmi szakemberek ügyelnek arra, hogy az öreg fák megmaradjanak. Erőfeszítéseik sikerét jelzi, hogy a jellegzetes madárfajok között sok fakopáncs is előfordul: a közép fakopáncs (Dendrocopos medius), a kis fakopáncs (Dendrocopos minor), a balkáni fakopáncs (Dendrocopos syriacus) és a fekete harkály (Dryocopus martius). A rovarok közül jellegzetes előfordulású a nagy hőscincér (Cerambyx cerdo), a gyászcincér (Morimus asper funereus), a havasi cincér (Rosalia alpina) és a sárga gyapjasszövő (Eriogaster catax). Az említett rovarok közül többnek a szaporodása idős tölgyfákhoz (illetve bükkhöz) kötődik. A terület „zászlóshajó” fajaiként a terület adatlapján a babérboroszlánt (Daphne laureola), a már említett gyászcincért és a hamvas küllőt (Picus canus) találjuk.

Babérboroszlán a Bécsi-árok bejárata közelében, a Rómer-emlékút és a zöld + jelzés találkozásánál

A Life4OakForests bakonyszücsi projektterületétől északra elterülő Fenyőfői-homokvidék éghajlata szemi-humid (csapadékos, szó szerint 'félig nedves'), és benne szubatlanti hatás (az óceáni légtömegek Kárpát-medencére gyakorolt éghajlati befolyása, mely leginkább a Nyugat-Dunántúlra jellemző) érvényesül. A klímakutatók szerint a Fenyőfői-homokvidék éghajlata a cseres-tölgyesek és gyertyános-tölgyesek övére jellemző, de utóbbi növénytársulás a homok alapkőzet miatt nem jelenik meg (MAJER 1988: 34–36). Déli pihenőnket a Rómer-emlékút és a zöld + jelzés találkozásánál, a Bécsi-árok bejáratának közelében tartjuk. A Magas-Bakony és a Bakonyalja határán a fent említett okok miatt a domborzat valóban igencsak változatos. A tájat a hegyekből sűrűn lefutó völgyek és vízmosások tagolják, ezért az ösvény hol felfelé, hol lefelé vezet; több helyütt a növényzet csaknem benőtte: ez arra enged következtetni, hogy nem tartozik a legsűrűbben járt túraútvonalak közé.

Három kép a régió növénytársulásainak sokszínűségéből: cseres-tölgyes (balra), borókás–galagonyás–virágos kőrises mozaikok az erdeifenyves állományok között a hordalékkúpok szárazabb, napsütésesebb foltjain (jobbra fent), valamint gyertyános-bükkösök a hegyek lejtőinek alján, a mélyebb vízmosások és szurdokok bejáratánál (jobbra lent)

A tavaszi álganéjtúró (Trypocopris vernalis) erdei túráink egyik leggyakrabban előforduló bogara

Feleségem az őszi erdő színeit és illatait élvezi, jómagam pedig szokásom szerint a földön "bogarászom". Egy kifordult fa gyökerei közt így akadok temérdek apró, simára csiszolt kavicsra, amelyek minden bizonnyal a pleisztocén elején keletkezett kavicsos-homokos hordalékkúpokból származnak (MAJER 1988: 26). A lombok közt itt-ott kilátás adódik a Bakonyalja településeire. Először a pápateszéri gyárkéményt pillantjuk meg, valamivel odébb pedig Bakonyság templomát azonosítjuk a távolban. A Schandl-keresztnél a tájékoztató tábla kidőlt, és a terület általában is meglehetősen gondozatlan, a gyom vállmagasságig ér. Mindez azzal együtt, hogy jó félórája visszhangzik egy terepmotor kellemetlen zúgása a fák közt, valamelyest elveszi a kedvünk. (Egy 2024 márciusi túránkon, a Bécsi-árok felső szakaszán nyolc terepmotorosba futottunk, akik láthatóan teljesen "vaktában" vágtak át völgyön és hegyen. Úgy látszik, a Bakonyerdő Zrt. egyértelmű tiltása nem mindenkit "hat meg", ha az erdő élővilágának védelméről van szó.) 

A Schandl-keresztről egy korábbi bejegyzésemben részletesebben írtam

Fél háromkor érkezünk meg Fenyőfőre. A falu most is csendes, egy-két lakójával találkozunk csak az utcán. (Jólesik felelevenítenünk, amikor két évvel ezelőtti ittjártunkkor egy asszony barátságosan gombászni invitált minket a közeli erdőkbe.) A templomot ezúttal alaposabban szemügyre vesszük, de csak kívülről. A szentmise a hirdetmény szerint szombat délután fél ötkor kezdődik. A templomnak saját plébánosa, sok másik községhez hasonlóan, itt sincs. „Fenyőfő – tán a fenyvesektől, melyek hajdan itt nagyobb kiterjedésűek lehettek – kedves kis helység és már a legrégibb okleveleinkben említetik.” – írja RÓMER (1990: 115), aki 1859 nyarán azzal a céllal is tért vissza a faluba, hogy a korábbi kérése nyomán gyűjtött kőzeteket megtekintse. A kocsmáros kőfaragónak nézte, amikor az udvaron hozzáfogott a kőbányában gyűjtött anyag megtisztításához, és a férfi akkor sem bizonytalanodott el véleményében, amikor Rómer az öltözékére hivatkozva igyekezett meggyőzni róla, hogy nem az (RÓMER 1990: 114–115). A mészkőbányán kívül megvizsgálta templomot és harangjait is. Minden bizonnyal szomorúan venné tudomásul, ha értesülne róla, hogy a nagy művészeti értékeket képviselő mellékoltárok, az orgona és a szószék, hozzá nem értő kezek munkája révén „selejtezésre” kerültek. 

A fenyőfői Bűnbánó Magdolna római katolikus templom

A román kori alapokra épült templom jelenlegi formáját az 1771-es átépítés során kapta, amikor a betelepülő német jobbágyok a török időkben lerombolt templomot teljes egészében felújították. A török időkben a község elnéptelenedett. A német telepesek 1737-ben érkeztek, s a földművelés mellett faszén- és mészégetéssel foglalkoztak. „Barokk és rokokó stílus jellemezte a templombelső berendezését, ebből mára csak a tiroli fafaragású oltár, illetve tartozékai maradtak meg.” – olvasható a település honlapján.

A fenyőfői emlékparkban a trianoni békeszeszerződés, valamint a II. világháború és az 1956-os forradalom hőseinek emlékművei láthatók

„Szent-Lászlóig szurkos fenyők közt haladtunk; feltünt az erdőben egy hosszú sáncféle töltés és több talán sírhalmoknak tekinthető dombszerű emelvény.” – jegyzi fel Rómer fenyőfői látogatásának végén (RÓMER 1990: 115). A fenyőfői sáncokról napjaink interneten elérhető régészeti szakirodalmában nem találtam említést; Veszprém megye régészeti topográfiájának megfelelő kötetében (A pápai és zirci járás) a KISSZÉPALMA-PUSZTA II. lelőhelynél hivatkoznak Rómer megfigyeléseire, megállapítva, hogy „közelebbi adatok hiányában Rómer F. fenyőfői halmokra vonatkozó említését csak feltételesen vonatkoztathatjuk lelőhelyünkre.” (DAX és munkatársai 1972: 102) Az ŐSFENYVES lelőhely bemutatásánál is hivatkoznak Rómer ugyanezen megjegyzésére, ami már földrajzilag indokoltabb, hiszen Rómer Fenyőfőről Bakonyszentlászlóra vivő útján látta a sáncokat, és nem a Kék-hegyen vagy annak közelében. Majer Antal véleménye szerint a szóban forgó homoksáncot „kétségkívül a szél hordta össze olyankor, amikor a fenyőfi határ fátlan volt, a bakonyszentlászói pedig fás. Az erdőszegélyen a szél ereje megtört, és lassan homokhalmok emelkedtek.” (MAJER 1988: 18) Bár a régészeti topográfia szerzői valószínűtlennek tartják (DAX és munkatársai 1972: 52), Molnár Ferenc véleménye szerint a bakonyszentlászlói előtti két további sáncot „azért emelték, hogy a falut a homok elborításától megvédjék. Valószínű, itt is rőzséből, vagy egyszerűen abban az időben szokásos nyár és fűz dugványokból sövényt készítettek, amelyre lassan rakódott a homokhalom.” (MAJER 1988: 18) Majer Antal kutatásai szerint a homok megfékezésére Fenyőfő körül 1795-től már biztosan telepítettek erdőket (MAJER 1988: 119), Bakonyszentlászlón az erdeifenyő ültetését pedig 1808-ban kezdték el (MAJER 1988: 129). A fenyvesek telepítéséhez kiváló alanyként szolgáltak a területen fellelhető, annak klímájához alkalmazkodott erdeifenyő-egyedek, amelyekről egy korábbi, az ősfenyvesről is szóló bejegyzésemben részletesebben is írok. Fenyőfőtől búcsúzva mi nem Bakonyszentlászló, hanem Bakonyszücs felé vesszük az irányt, s a mintegy 7 kilométeres földútról sűrűn pillantgatunk a hegylábi régió és a Magas-Bakony legközelebbi csúcsai felé.

Fenyőfőről Bakonyszücs felé. Balra erdeifenyő-állomány, mögötte a Kék-hegy részlete a Kőris-heggyel, jobbra a Plesz-tető és a Kopasz-hegy

Túránk főbb adatai a mobilalkalmazásból

IRODALOM

DAX Margit, ÉRI István, MITHAY Sándor, PALÁGYI Szilvia, TORMA István 1972. Veszprém megye régészeti topográfiája. A pápai és zirci járás. Akadémiai Kiadó, Budapest

MAJER Antal 1988. Fenyves a Bakonyalján. Akadémiai Kiadó, Budapest

RÓMER Flóris 1990 [1860]. A Bakony. Terményrajzi és régészeti vázlat. Hasonmás kiadás, Európa Könyvkiadó, Budapest. Internetes elérés: https://mek.oszk.hu/15000/15064/15064.pdf (A letöltés ideje: 2025.03.03.)

TATAY Sándor 1985. Bakonyi krónika. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest

VARGA Ferenc 1998. Kék galamb. In: Magyarország madarai (szerk. HARASZTHY László). Mezőgazda Kiadó, Budapest

A fotókat Takács-Csomai Zsófia és Takács Nándor készítette.